Rajtuk keresztül a családok eredetét, történetét megismerve akár 100, – vagy még több évre visszamenőleg is – részesei lehetünk az egykori kőszegi eseményeknek. Az itt élőkre különösen jellemző önazonosságtudat szinte minden beszélgetésben előjön. Büszkén vallják meg kőszegi identitásukat, ez alól magamat sem vonom ki. Az interjúkban olvashatunk az ötvenes évek padláslesöprő történeteiről, az 56-os disszidálásokról, a 2008-as gazdasági válság hatásairól, az itt letelepedett világpolgár festőművészről, a mellőzött ötvösművészről, az elhárítás titkairól, a város megközelítésének bonyodalmairól a vasfüggöny idején, az Ausztráliában, Párizsban és Kőszegen felváltva élő mérnök-feltalálóról, mi volt az a Rajziskola, az asztalosról, aki Makovecz Imrével dolgozott, az itt otthonra lelt sikeres filmrendezőről és sok másról. Vállalkozók, mesteremberek, orvosok, mérnökök, pedagógusok, tudósok, feltalálók, írók éltek és élnek ma is itt. Nyári Várszínháza van. Sokszínű az egyházi élete. Nem is olyan régen világhírű könnyűipari fellegvár volt, kedvelt borvidék lett, iskolavárosként ismerték, volt tanítóképzője, katonai alreál iskolája, bencés gimnáziuma, vasutas árvaháza, verbita kolostora… Jóleső érzés tudni, hogy a városi kitüntetések átadásakor gyakran egy-egy interjúm a forrásanyag, a laudáció, a méltató beszéd megfogalmazásához.